Niki
  • Minden formájában imádom a természetet. Szeretek bringázni, gorkorizni, túrázni, utazni, új helyszíneket és életformákat felfedezni.
  • A víz alatti világ a 2. otthonom.
  • Anyaként, gyermekem jelenti nekem a mindenséget, igyekszem neki a világ csodáit megmutatni, hogy minél többet tapasztaljon. Szeretem a jó emberek társaságát.

Szekér-Németh Nikoletta

Kozmetikusmester

Gyermekkori álmomat valósítottam meg, mikor 2010-ben kozmetikusként végeztem. Számos hazai versenyen dobogós helyezést értem el. A Kozmetikus Világbajnokságon Calgaryben 10. helyezettként sikerült helyt állnom.

2017-ben sikeres mestervizsgát tettem. Büszke vagyok arra, hogy olyan emberektől tanulhattam, akiktől nem csak szakmailag, de emberileg is rengeteget fejlődtem. Folyamatosan képzem magam és nyitott vagyok az újdonságokra. Gyakorlati oktatóként, maximális tudásommal igyekszem tovább adni tapasztalataimat, a jövő kozmetikus generációjának.

2018-ban, egy különös ötlettől vezérelve úgy éreztem, el kell hagynom a város forgatagát, és egy új helyen, új energiák és érzések között kell fogadnom kedves vendégeimet. Így jött létre a Varázshegy, ahol hely és lehetőség nyílt arra is, hogy Laura és Dóri is komfortos helyet kapjon; és egymást erősítve, egy mindenki számára kiszámítható, megbízható, és azt hiszem joggal mondom, hogy – rendkívüli – csapattá váljunk.

Hivatásom számomra egy életérzés, amelyben kiteljesedhetek. Emberekkel foglalkozni fantasztikus dolog. Kezeléseimben a legfontosabb, hogy vendégeim ellazuljanak, nyugalomra találjanak, feltöltődjenek. Egyénre szabott módszerekkel, kiváló minőségű természetes alapú kozmetikumokkal kényeztetem vendégeimet.

Kapcsolat

Cím

8315 Gyenesdiás Faludi utca 45.

Parkolás a ház előtt.