September 26, 2021

A kezdetek: 2009 Calgary világbajnokság

“Tanuló, középiskolai kozmetikus tanulmányai mellett számos tanfolyamot elvégzett már. Évek óta sminkversenyeken indul, ahol mindig dobogós helyezést ér el. Nagy álma teljesült azzal, hogy részt vehet a versenyen, bár a WorldSkills2009 igazi szakmai kihívást jelent, hiszen a magyar kozmetikai versenyek feladatai sok mindenben eltérnek a kanadai versenytől. Tanulás mellett szeret sportolni, görkorcsolyázik és úszik barátaival.”

/ Wordskills Hungary /

Miben különbözik a WorldSkills más kozmetikai világversenytől?

Tulajdonképpen ifjú szakemberek versenyének is nevezhetjük, mert behatárolt a résztvevők életkora, ami máshol általában nem kritérium. Itt előírás, hogy a versenyző 22 éves vagy annál fiatalabb legyen. Ez azt jelenti a mi szakmánkban, ahol legkorábban 18 évesen kezdik el a kozmetikusi tanulmányaikat, hogy még tanulók vagy maximum 1 éves szakmai gyakorlattal rendelkező kozmetikusok jelentkezhetnek erre a megmérettetésre.

Ehhez tudni kell, hogy a világ legtöbb országában már 17-18 évesen leteszik a szakmai vizsgájukat és elkezdenek önállóan dolgozni a kozmetikusok. Igen nagy különbség van a magyar kozmetikus és a világ más országaiban történő szépségápoló képzés között. A szépségápoló szakma magába foglalja a kozmetikus, a kéz- és lábápolói, műköröm építői és helyenként a masszőri képesítéseket. Ezeket kint egy szakmaként oktatják. Természetesen a világversenyen a mi kozmetikusunktól is ezt a sokoldalúságot várják el.

Eddig egy WorldSkills versenyen indult magyar kozmetikus. 2009-ben Calgaryban Németh Nikoletta, akkor még első éves kozmetikus tanuló személyében. Niki az egyik legkiválóbb kozmetikus partnerünknek, Angyal Eszternek volt a tanítványa, és a keszthelyi Asbóth Sándor Szakközépiskolának a tanulója, mellyel képviseletünknek kiváló kapcsolata van több mint 10 éve.
A világbajnokságra történő felkészítés kemény hónapokat jelentett, de megérte! Egyedüli tanulóként (a többieknek már 4-5 éves szakmai gyakorlatuk volt), 18 versenyző között, a 10. helyet sikerült megszereznie.

A két évvel ezelőtti versenyt többször kiértékeltük a kollégákkal, Nikivel és szaktanárával, Linhart Ritával, aki az akkori magyarországi válogató szervezője volt.

Cégünk, az Anpé kft, a Gigi Cosmetics Dél-Dunántúli Képviselete, nyerte el az MKIK által kiírt szponzori pályázatot a 2011-es, londoni WorldSkills világbajnokság hazai válogatójának megszervezésére a szépségápoló szakmában.

A magyar győztes londoni felkészítése is az általunk szervezett szakmai teamnek a feladata lett.

/Forrás: gigianpe.hu cikke/

További bejegyzések

May 14, 2021

Az út Gyenesdiásig, a Varázshegyre

Létezik egy kozmetika Gyenesdiáson. Természetesen ez nem új hír, hiszen régóta tudjuk, hogy több is akad belőle. Ám úgy vélem, sokan nem is tudnak a Varázshegy létezéséről. Ez a különleges szépségszalon, nem a megszokott...

November 2, 2024

Az Aerial jóga története – A légi mozgás művészete Dóritól

Az Aerial jóga, vagy légi jóga, viszonylag fiatal irányzat a jóga világában, mégis gyorsan népszerűvé vált azok körében, akik szeretnék ötvözni a hagyományos jógát az akrobatikus mozdulatokkal és a lebegés szabadságával. A stílus a...

November 6, 2024

A valóra vált álom – A Varázshegy új otthona

Vannak álmok, amelyek hosszú évekig csendben érlelődnek a szívünk mélyén, míg eljön a pillanat, amikor végre valóra válhatnak. Nekem ez a pillanat most jött el, amikor a Varázshegy egy nagyobb, barátságosabb és még varázslatosabb...

Kapcsolat

Cím

8315 Gyenesdiás Faludi utca 45.

Parkolás a ház előtt.